Az Ezer Székely Leány Napja a székely népviselet, néptánc és népzene évente megszervezett hagyományőrző találkozója, amelyre rendszerint július első vasárnapján kerül sor Csíkszeredában. Az évről évre megrendezett találkozó lehetőséget teremt a székely népviselet és népművészet értékeinek bemutatására, megőrzésére, népszerűsítésére.
Az 1931-es első rendezvény után néhány évig még sikerült megszervezni a találkozókat, majd 1990-ben elevenítették fel újra az Ezer Székely Leány találkozót, megőrizve eredeti hagyományápoló szerepét.
Az esemény seregszemlével kezdődik, Csíkszereda főterén felvonulnak a székely falvak népviseletbe öltözött leányai és legényei, népi játékok bemutatásával, körtánccal szórakoztatják az összesereglett közönséget. Csíkszeredából együtt vonulnak ki a csíksomlyói nyeregbe Csík különböző vidékeiről és a Székelyföld távolabbi tájairól sajátos népviseletükben érkező, néptáncukat, népzenéjüket és népdalaikat magukkal hozó hagyományőrző csoportok. A szentmisét követi a népviselet a népdal és a néptánc több órás ünnepe, a hagyományos népviseletbe öltözött csoportok bemutatkozása a nyeregben épült Hármashalom-Oltár színpadon.
A hagyománynak megfelelően, minden évben, július első szombatján szervezik meg Csíkszeredában, azaz Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja rendezvényt. A szervezők: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány, valamint társszervezők: a Hargita és Kovászna Megye Önkormányzata.
2012-ben a hagyományoknak megfelelően július 7-én, szombaton rendezik meg a találkozót. Vegyen részt az ünnepségen és foglaljon szállást erre az időszakra!








