Csíksomlyó ősi Mária-kegyhely.
Búcsújáról már XV. század elejétől említést tesznek. A pünkösdi zarándoklatot 1567 óta, vagyis a Nagyerdei (Tolvajosi) győztes csata után tartják annak emlékére, hogy a csíki és a gyergyói katolikusság elhárította szülőföldjétől az erőszakos hittérítés veszélyét.
A fenti két történelmi örökség folytán Csíksomlyón minden évben két búcsút tartanak: a tavaszi, pünkösdszombati és az őszi Mária neve búcsút. Tekintettel a pünkösdi zarándoklatnak az utóbbi években kialakult tömegméreteire, az alábbiakban ezzel a búcsúval foglalkozunk.
A csíksomlyói Mária-kegyhelyre, a Szűzanya csodatevő szobrához való pünkösdi zarándoklat, elsősorban a katolikus székelység életének nagy eseménye. Ez azonban nem zárja ki az egész katolikus magyarság, de más felekezetű testvéreink részvételét sem, amennyiben a hely szellemének tiszteletben tartása mellett, igaz hittel és jószándékkal érkeznek ide, hogy az itt töltött órák, napok élménye hozzájáruljon lelki tisztulásukhoz, mejújúlásukhoz.
A zarándoklatnak az utóbbi időben több formája alakult ki.
Régi hagyomány szerint közelebbi, de sok esetben távolabbi egyházközségek keresztaljai is gyalog teszik meg az utat Csíksomlyóra. A távolabbi vidékek búcsúsai ugyancsak szervezetten érkeznek Csíkszeredába és csupán a Szék útján fejlődnek fel keresztaljába. Sokan szervezőtlenül jönnek, egyéni kezdeményezés alapján. Az utóbbi csoporthoz tartozik Csíkszereda lakósságának zöme, akik Somlyóra vezető összes utat és ösvényt veszik igénybe. A külföldi csoportok, akik valamely testvérvárosi vagy községi kapcsolatuk folytán jönnek a búcsúra, jól teszik, ha a nevezett testvéregyházközség keresztaljához csatlakoznak.
A kegyhelyig megtett útnak egy közös jellegzetessége van: a búcsújárókat egyöntetű lelkesedés és áhitat hatja át, amelyet a Szűzanyához való érkezés, a vele való találkozás öröme táplál. Ezért illő, hogy az egész úton a keresztalják vagy hasonló csoportok viselkedése összhangban legyen a zarándoklat értelmével, végső céljával.
A búcsús csoportok csak alapos előkészület után indulhatnak útnak.
Lelkipásztoruk vezetésével ki kell jelölniük zászlóvivő férfiakat és nőket, a csengettyűs fiatalokat, az előimádkozó és énekvezető híveket. Helyesen teszik, ha a menetoszlop elején a keresztalja helységjelző tábláját viszik. A tábla vivőit is ki kell választani.
Az öltözéket az időjárásnak és az időjáráselőrejelzéseknek megfelelően kell előkészíteni ! A lábbeli könnyű és kényelmes legyen. A szükséges élelmet ivővizet össze kell csomagolni, amit a keresztalját követő szekérre fel lehet rakni. Kerülendő a szeszes ital ! Ennek szelleme nem egyeztethető össze a búcsú szellemével, a közös utazás törvényeivel, Hasonlóképpen tartózkodni kell a dohányzástól a keresztalja menetelése idején !
Ha az egyházközség területén fúvós zenekar létezik, ajánlatos felkérni, hogy kisérje el a keresztalját a búcsúra. Műsorukat a különböző szent énekek dallamaiból kell összeállítani. Világi nótákat nem illik játszani.
Réhi hagyományt őrizve, a szomszédos községek keresztaljai bevárják egymást és együtt haladnak a kitűzött cél felé. A távolabbról indult keresztalják, amelyek a helységen átvolnulnak ivóvizzel, esetleg kaláccsal megkínálnia.
A kegytemplom előtti felfejlődés, illetve a Kissomlyó nyergébe való felvonulás az érkezés sorrendjében történik.
Kivételt képez a gyergyóalfalvi keresztalja, amelynek történelmi öröksége van a búcsú kezdetében. Ez a Kegytemplom előtt marad, és bevárja a Kordon indulását, melyben a szent jelvények és a főpapság vonul. Előttük felsorakozva vezeti a menetet föl a hegyre a hagyományos úton.
A Kegytemplomhoz érkező keresztaljákat harangszó köszönti, hangosbemondó tájékoztatja a továbbiakról, és karszalagos rendezők irányítják az előzetesen kijelölt útvonal felé. A kötetlenül érkező búcsúsok az általuk jónak vélt irányban vonulnak fel a hegyre vigyázva arra, hogy ne zavarják és ne akadályozzák a keresztalják útvonalát.
A Kegytemplomban külön őrség áll az oltár feljárónál. A felmenés a kegyszoborhoz jobbról balra történik. Ez az őrség vigyáz arra, hogy a Szűzanya kegyszobrához való felmenetel csendben és rendben, nagyobb tolongás nélkül történjen.
A Kordon megszervezése és felvonulása.
Úgy a régebbi, mint a felújított búcsújárások rendjében megkülönböztetett szerepe volt és van ma is a Kordonnal, annak a mozgó kötélkeretnek, amelyet a Segítő Mária Gimnázium népviseletbe öltözött diákjai visznek tanáraik felügyelete mellett. A Kordon hivatott arra, hogy biztonságos védelmet nyújtson a tradicionális egyházi jelvények hordozóinak és papságnak.
A Kordon összeállítása a következőképpen történik: elől népviseletbe öltözött fiú viszi a Kisbazilika-jelvényt, mögötte két pár székelyruhás fiú és lány halad, utánuk a Labarum, melyet a fent említett gimnázium két végzős növendéke visz. Őket a tanáraik jelölik ki érdemük szerint. A Loborum után néhány ministráns gyermek, majd a papság következik.
A Kordon előtt a következő sorrendben foglalnak helyet a résztvevők: legelől a gyergyóalfalvi egyházközség keresztalja, utána a Segítő Mária Gimnázium diákjai tanáraik kíséretében és saját lobogóik alatt. Őket követi a Segítő Mária Gimnázium vegeys kórusa, a különböző szerzetesnők csoportjai és a jelenlévő lovagrendek, megfelelő sorrendben. Végül következik a Kordon, és bezárja a menetet a világi méltóságok csoportja.
A Kordon a Kegytemplom előtti térről délelőtt fél 11-kor indul a Kissomlyó hegyére harangszó kíséretében. A Szálvátor kápolnánál a siákok vegyeskara elénekli az ,, Egészen szép vagy Mária ” kezdetű énekeket, amelyek főpapi áldás követ. Ezután tovább vonul a menet a Hármashalom oltárhoz, a remetelak lemenő úton.
A Hármashalom oltár előtti térségen az oda érkező keresztalják a tájegységeket jelző táblák körüli, kordonnal bekerített területen helyezkednek el.
Irányításukat a karszalagos rendezők végzik. Minden keresztaljavezető vigyáz arra, hogy csoportjának tagjai a nekik kijelölt helyen maradjanak, és hogy a kordonok közötti szabad utat ne torlaszolják el. Azok a keresztalják, melyek ragaszkodnak azon ősi szokáshoz, hogy a Salvator kápolnához fölmenjenek, ezt megtehetik, de úgy, hogy a Szenvedő Jézus kápolna felöl érkezzenek, és a remetelak mögött ereszkedjenek le a térségbe, Onnan a karszalagos rendezők irányítják tovább. Már a keresztalják megérkezésétől kezdve szentgyónást lehet végezni. Ezt a tájegységek területei között szabadon hagyott folyósókon kell keresni.
A gyontató pap hollétét fehér zászló jelzi.
Az oltáremelvény a főpapságnak, az együtt miséző papságnak és a ministránsoknak van fenntartva. A zarándokoknak tartózkodniuk kell attól, hogy erre a térségre bármilyen ürüggyel is behatoljanak. Ezeket a területeket mindvégig szabadon kell hagyni, hogy a kijelölt személyek és közösségek foglalhassák el. A különböző egyházi rendek képviselői és lovagrendek a keleti oldalon helyezkednek el.
A búcsú szervezői az oltártól hangosbeszélőn keresztül mindenről tájékoztatják a zarándokokat. A közérdekű tudnivalókon és beérkező csoportok köszöntésén kívül, közös imák és szent énekek hangzanak el, amelyekbe a jelenlévők is bekapcsolódnak. A szervezők feladatuk sokrétűségére való tekintettel elvárják, hogy munkájuk közben ne zavarják. A szentmise előtt és alatt tilos bármilyen magánjellegű hirdetést közölni !
Az előkészületi idő és a szentmise alatt semmiféle zenekar vagy énekkar nem szerepelhet.
A beérkezett keresztalják és csoportok mindvégig a helyükön maradnak, és imádságos lélekkel várják a szentmise kezdetét.
Az ünnepi szentmise kezdete déli 12,30.
Szentáldozáshoz szentmise közben lehet járulni. A szentáldozást a kordonok mentén szolgálja ki a papság és a kisegítő papság. Igen fontos, hogy aki áldozott, azonnal adja át helyét a következő áldozónak, ő pedig a legrövidebb úton térjen vissza a helyére.
Az ünnepi szentmise befejeztével megkezdődik a levonulás a Kissomlyó térségből.
Az összes zarándoknak tudnia kell, ez is szerves részét képezi a pünkösdszombati búcsújárásnak. Szükséges, hogy tartsuk be az előre meghatározott sorrendet: a levonulás élén a fúvószenekar indul, utánna a gyergyóalfalvi keresztalja következik, majd a gimnáziumi diákok, végül az egyházi rendek és lovagrendek képviselői olyan sorrendben, ahogyan a felvonuláskor történt. A Kordon zárja a menetet, melyet a világi méltóságok csoportja követ. Ezen élcsapat elhaladása után a térség nyugati oldalán elhelyezett keresztalják egymás után sorakoznak fel. Azok a lelkipásztorok, akik egyházközségeik híveivel érkeztek a búcsúra, kívánatos , hogy a levonuláskor is tartsanak velük. A Kordon érkezését a Kegytemplom elé harangszó jelzi. Azok a keresztalják, amelyek azonnal indulnak haza, a Kegytemplom előtt vesznek búcsút a Szűzanyától és a kegyhelytől. Azon búcsúsok számára, akik itt maradnak Somlyón éjszakai virrasztásra, vagy éppen most érkeznek, szentmisén vehetnek részt, este 7 órakor a Kegytemplomban. A templomtéren harangszórókon keresztül is bekapcsolódhatnak a szentmisébe, Az éjszakai virrasztók számára a Kegytemplom nyitva marad.